top of page

Kossuth Rádió – 180 perc
2012. május 30.

Kezdés: 6:17

Műsorvezető: Csűrös Csilla

 

 

Műsorvezető: Hajléktalan hősök a Nagycirkuszban. Szokatlan cirkuszi előadást mutattak be
a Fővárosi Nagycirkuszban tegnap este. Főszerep ugyanis nem a csillogó jelmezekben, pazar
sminkben fellépő, felkészültségük és tudásuk maximumát nyújtó artistáké volt. Zsonglőrök
és bohócok persze szerepeltek. Az előadás hősei olyan hajléktalanok, akik egy szemétdomb
lomjai között élnek. Az Otthon, édes otthon című előadást Marosi Antal Szonday Szandra
cirkusztörténésszel élte át.

Marosi Antal: Teljesen új elem: ajándékot osztogatnak a gyerekeknek. Nem?

Szonday Szandra: Annyira nem.

Marosi Antal: Helyesebben nem is ajándék, hanem egy műanyag valami, amit úgy tudnak át,
minthogyha Becsületrend lenne.

Szonday Szandra: Szerintem később lesz valami szerepe. Az a pattogtatható kis műanyag-
csomagolás.

Marosi Antal: Előkerült egy csomag műpatkány, amit nem osztanak szét. Porond oldalára
ülteti le a bohóc, aki egyébként lehetne egy nyugdíjas vasöntő is.

Szonday Szandra: Még nem láttam ezt a produkciót. Miután ez egy szociális cirkusz és a
homeless-prodzsektnek a része, gondolom, ezek a kopott bútorok meg zsákok, meg egyebek
részét képezik a darabnak.

Marosi Antal: Nem szokásos.

Szonday Szandra: Hát abszolút nem. Maga ez a prodzsekt sem az. Legalábbis
Magyarországon. Ugye itt nem feltétlenül professzionális artistákról van szó, hanem olyan
emberekről, akik egy ilyen prodzsekt részeként kapcsolódtak be a cirkuszi világba. Tehát
maga a szociális cirkusz, mint egy eszköz jelenti a felemelkedés lehetőségét.

Marosi Antal: Tehát ők akár lehetnek hajléktalanok is például?

Szonday Szandra: Igen. Hát az Alessandro Serena, aki többek közt jegyzi a produkciót, ő
Olaszországban ennek a fajta cirkusznak az egyik jeles képviselője. Erről volt egy konferencia
a budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál keretében. Ahol ennek a – mondjam azt, hogy –
mozgalomnak több külföldi képviselője is szerepelt. Többek között például Felicity Simpson,
akinek a társulata – a Circolombia – ugye többször is vendégszerepelt Magyarországon. Hát a
nyomornegyedből, hátrányos helyzetben felnőtt gyermekek közül válogatják be a képzésbe a
leendő artistákat.

Marosi Antal: Nálunk is mehetne, nem?

Szonday Szandra: Persze. Nyilván ehhez kellene elsőként egy szervezet, egyesület,
alapítvány, tanfolyam, ami ezt fölöleli, és elindítja az embereket azon az úton, hogy profi
artisták legyenek. De egyébként maga ez a szociális cirkusz-mozgalom, ez nemcsak ennyit
jelent, hogy hátrányból fölemelkedő emberkéket gyűjtenek össze. Többféle – hogy mondjam
– fajtája is létezhet. Például vannak Magyarországon is olyan artisták, akik mentálisan
sérült, testileg fogyatékos emberekkel foglalkoznak, a különböző akrobatikus elemeket,
zsonglőrözést használva. Tehát ennek már van egyfajta gyakorlata Magyarországon is,
csak kevésbé közismert, mint mondjuk a bohócdoktorok, vagy mondjuk a képzőművészeti
foglalkozású drámapedagógiai csoportok.

Marosi Antal: Na most, a Fővárosi Nagycirkusznak ez a mostani előadása, foglaljuk össze,
hogy miért születik: megmutatni, hogy van ilyen lehetőség – szakembereknek. És utána aztán
mit várnak ettől?

Szonday Szandra: Az, hogy beinduljon valamifajta diskurzus. Én azt gondolom, hogy az
olaszok elég nyitottak bármilyenféle tapasztalatcserére. Tehát nemhiába szervezték ők, vagy
kezdeményezték ők a februári konferenciát is. És ugye most ők jöttek el ismét hozzánk. Tőlük
nagyon sok segítséget kaphatunk és ötletet ennek megvalósításához.

Marosi Antal: Gyorsan elmondom, hogy mit lehet látni. A színpadkép akár lehetne egy
hajléktalanmenhely valahol egy erdő mélyén. A használaton kívüli, kopott hűtőszekrény jól
segít abban, hogy egy tálcán tartsuk rajta a korsót vízzel. Van itt egy teljesen elnyűtt matrac,
olajoshordó, rajta egy gyönyörűszép csillárnak a maradványaival, egy ruhafogas ütött-kopott
kabáttal, zakóval, és valahol középen próbálnak a gyerekek, fiatalok, tizenévesek, és huszon-,
sőt van ötven év körüli is.

Szonday Szandra: Végülis itt van benne ez a játékos – láthatjuk, hogy tele van mindenféle
kacatnak tűnő tárgyakkal, amikkel majd nyilván zsonglőrözni, játszani fognak. Vagy
gumiasztalnak használják majd azt a rugósmatracot. Ez megint mind ilyen alapja a
cirkusznak, annak a fajta játékosságnak, ami a gyermeket is jellemzi, hogy az első keze
ügyébe eső dologgal megpróbál játszani és zsonglőrözni.

Marosi Antal: A kívülálló szemével ez egy nagyon nehéz műfaj volt, ahol gyakorlatilag
nyolc, vagy – nem tudom én – tíz tehetséges artista külön-külön főszerepet játszott. A leendő
artista szemével ez a műfaj járható, nem járható, van értelme, nincs értelme? Sean Peres,
Artistaképző Iskola.

Sean Peres: Ez egy eltérő vonal, mint az összes többi. Nem egy átlagos cirkuszi előadás.
Itt szerintem a színház az inkább kibújik az egészből, mint az artistaság. Kevesebb trükk, de
viszont több mondanivalója van az egésznek. Ennek van nagyobb jövője talán, mert ennek
van mondanivalója, ami aktuális.

Műsorvezető: Hajléktalanok a porondon. Rendhagyó szociális cirkusz-előadásnak adott
otthont tegnap a Fővárosi Nagycirkusz.

bottom of page